Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Több szerződést is visszautasított a Popdaráló sztárja - meg akarták változtatni

2009.07.03

Fignár Adrienne szombatonként a Popdarálóban énekel, a hét többi napján viszont üzletasszonyként domborít. Két cége van, amelyekben ellátja a vezetői, az értékesítői és marketing feladatokat is. Az énekes 4 nyelven beszél, 5 diplomája van, Olaszországban 2,5, Angliában 2, Svájcban pedig 1 évet élt. Exkluzív interjú a Popdaráló énekesnőjével.

 

Fignár Adriennet tavasz óta láthatjuk a Popdarálóban, ő a műsor egyik profi énekese. Adriennet már tizenévesen is vonzotta a színpad, a fellépés, az éneklés. Énektanárának köszönhetően bejutott a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol kisebb-nagyobb szerepekben láthatták a nézők a gimnazista lányt. "Délelőtt iskola, délután színház, akkoriban erről szólt az életem" - avatott be.

Bár az énekesnek nagyon tetszett a színházi miliő, mégsem színészként folytatta tovább. "Jelentkeztem a színművészetire, de nem vártam meg az eredményt. Közben ugyanis elnyertem egy torinói ösztöndíjat, és inkább azt választottam. Hazatérve egyáltalán nem találtam a helyem, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek Angliába, és ott tanulok tovább" - mesélt a kezdetekről.

Adrienne Angliából való hazatérése után úgy döntött, hogy honosíttatja diplomáit, és itthon próbál meg boldogulni. "Mikor megtudtam, hogy a honosítás mennyibe kerül, akkor csak ennyit mondtam: ennyi pénzből megcsinálok még három magyar diplomát. Aztán így is tettem. Elvégeztem egy médiapedagógia szakot, egy angol-amerikanisztika szakot, és utoljára még szereztem egy európai uniós szakértő diplomát is" - sorolta az énekes.

 

A Popdaráló sztárja öt diplomával a kezében hiába keresett állást, túlképzettsége miatt folyamatosan elutasították. "Sajnos itthon nem szeretik a kreatív, nyitott emberkéket határozott elképzelésekkel" Ezért saját vállalkozásba fogott, alapított egy nyelviskolát. Az iskola két évig működött, ám ekkor autóbalesetet szenvedett, ami miatt be kellett zárnia a központot.

"Ekkor újra az utazást választottam. Ezúttal egy barátnőmhöz mentem - Svájcba. Még itthonról megpályáztam egy ottani állást és fel is vettek. Egy évig dolgoztam kint marketing managerként" - mondta el.

Adrienne mindeközben nem szakadt el a színpadtól sem. Angliában különböző zenei fesztiválokon versenyzett, amelyeket rendre meg is nyert. "Itt szerettem bele a karaoke-ba. Alig vártam a péntek estéket, amikor énekelhettem" - avatott be.

Nem akar megváltozni

Zenei karrierje Svájcból való hazatérése után indult el. "Elkezdtem lejárni a Jam Pubba, a hely tulajdonosa ugyanis egy jó barátom. Vele találtuk ki 6 évvel ezelőtt az Országos Karaoke Bajnokságot, amelyen szakmai zsűri értékeli az évente jelentkező mintegy 150-200 énekest. A győztesnek minden segítséget megadunk pályája elindulásához. Ez a csapat alkotja a Popdarálót is, ahová énekesnek kértek fel. Természetesen igent mondtam" - mesélte Adrienne, akit ez idő alatt többen is megkerestek lemezszerződéssel, ám ő elutasította az ajánlatokat.

"Meg akartak változtatni, amibe nem mentem bele. Én az akarok maradni, aki vagyok" - szögezte le.

Így Adrienne egyelőre csak hobbiként énekel. "Elég sok felkérést kapok, ugyanakkor időm nagy részében a részben tulajdonomban lévő két céget menedzselem; ellátom a tulajdonosi, a marketing, az értékesítői és a PR feladatokat. Mivel azonban az éneklés meghatározó és szerves része a lényemnek és életemnek, ezért úgy lenne teljes, ha folytathatnám ezt a pályát, mivel csak az üzleti szféra nem elégíti ki a művészi vénám" - mesélte.

A szíve már foglalt

Kíváncsiak voltunk, ügyfelei hogy reagálnak arra, hogy üzleti partnerük szombat esténként egy kereskedelmi televízió zenés műsorában énekel. Adrienne állítja: partnerei külön tudják választani a két dolgot, és eddig csak pozitív visszajelzést kapott tőlük a szereplésével kapcsolatban. Adrienne magánéletéről szűkszavúan nyilatkozott. Mint megtudtuk, szíve már másfél éve foglalt, jelenlegi párjával egy éve él együtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.